Különleges mintázatú, élénk színű képek hevernek az asztalon négy- és nyolcszögletű keretbe foglalva. László arra kér, tegyem föléjük a bal kezemet – az a befogadó oldal –, és meséljem el, mit érzek. Körülbelül tizenöt centiméterrel van a tenyerem a kép fölött. Alig telik el három másodperc, amikor azt érzem, mintha a tenyerem közepén szétolvadt volna egy jégkocka. A férfi nem szól semmit, azt mondja, válaszszak egy másik képet. Ismét föléteszem a kezem, most hideg fuvallatot érzek. A harmadik kép fölül azonnal elrántom a tenyerem. Olyan, mintha görcs rántotta volna össze az ujjaimat. Nagyon kellemetlen. A negyedik kép egy furcsán kavargó motívumot ábrázol. Jólesik fölötte tartani a kezem, kellemes meleget érzékelek.

Ez a kép a szeretet jelképe, erre van most nagy szükségem – tudom meg a mestertől. Amelyik ábrák felett nem szívesen tartottam a kezem, vagy éppen semmit nem éreztem a közelségükben, azok olyan szimbólumok, amelyekkel nincs dolgom, nincs velük problémám. Hogy biztosabb lehessek a választásomban, László sugárzásmérő eszközt, egy úgynevezett lengyel bo-tot vesz elő. Egyesével ismét a képek fölé teszem a kezem, ő pedig pálcázni kezd. A kavargó motívum felett kileng a kis „műszer" pozitív irányba. Ezek szerint azonnal megtaláltam a jelenlegi helyzetemben leginkább segítő ábrát, ami László szerint a fogékonyságomra utal
– Mindig a kép választ gazdát – meséli. – Az alapvetően nyílt, pozitív érzésű emberekkel „találnak egymásra".
A színek és a szimbólumok egyfajta pozitív energiát sugároznak, és jeleznek nekünk, ha azok hasznosak lehetnek az adott életszakaszunkban. Bár a betegségeinkről és komoly problémáinkról is árulkodnak a kiválasztott darabok, mégsem szeretem azt a megjelölést, hogy ezek gyógyító képek lennének, mivel sokszor inkább az aktuális lelkiállapotot tükrözik. Például, ha el kell indulnunk egy új úton. Segítenek megfejteni, mi állhat a stressz hátterében, utat mutatnak a párkapcsolati és a munkahelyi problémákban is.

Ilona lánya kamaszkorában kezelhetetlen volt. A kétségbeesett nő a képektől kért segítséget.
– Ildi sokszor vitt el otthonról pénzt, anélkül, hogy tudtam volna róla. Elcsatangolt az iskolából, soha nem fogadott szót, egyszerűen nem bírtam vele. Akkor láttam meg a képeket egy vásárban. Mivel a lányom valószínűleg egyből elutasította volna még az ötletet is, csak a fényképét és a kézírását vittem magammal Lászlóhoz. Ő ezek segítségével koncentrált a lányomra, és az inga megerősítésével kijelölt egy képet. Otthon becsempésztem Ildi szobájába, minden különösebb magyarázat nélkül. Eleinte kinevetett, és nem vette komolyan, de én már annak is örültem, hogy megtűrte, amit tőlem kapott. Néhány hét elteltével elkezdett időben hazajárni, majd elértem, hogy végighallgasson, és már jó ideje nem tűnt el pénz sem. Sőt, a minap ő portalanította a képet – mesélte Ilona, aki éppen a második képét választotta ki Mezeyék asztalánál. Ezúttal a férjével való kapcsolatát szeretné megerősíteni.

Sokan sokféleképpen használják fel az ősi képeket. Volt, akinek egy haláleset feldolgozásában segítettek, volt, aki azért akasztotta ki a vendéglője falára, hogy fellendítse a forgalmát. Egy idős hölgy elixírt készített belőle: esténként egy pohár vizet helyezett a képre, és reggel megitta, hogy feltöltődjön energiával. Mások arra esküsznek, hogy még a szobanövényeik is gyorsabban nőnek a képek közelében. A legkülönösebb módszert egy harmincas férfi „fejlesztette" ki: nőismerőseit tesztelte a szimbólumokkal. Észrevétlenül elhelyezett néhányat a lakásában, majd figyelte a hölgyek reakcióit. Akik nem érezték jól magukat a közelükben, azoknak semmi esélyük nem volt egy következő randevúra.

– Az, hogy a gyógyításban és az útmutatásban mennyi idő alatt használ a kép, teljesen változó – folytatja a művész. – A rekord egyetlen este volt. Egy hölgy halott édesanyjával szeretett volna rendezni egy soha meg nem beszélt ügyet. A képet az ágya fölé téve aludt el, és álmában végre sikerült tisztázni az elvarratlan szálakat. Nekem már az is elég, ha a kép hozzásegíti az embereket a felismeréshez, ha ki tudnak mondani olyan dolgokat is, amelyektől idáig féltek, mert nem mertek rajtuk változtatni. A megfogalmazástól már csak egyetlen lépcsőfok a megvalósítás. Ebben az esetben a kép tulajdonképpen mankó, szimbólumterápia.

A hitetlenkedők meggyőzésére hőkamerás rendszerrel és aurafotózással is bizonyították a képek jótékony hatását. A kísérlet során a szimbólumok nemcsak az aura nagyságát növelték, hanem a színét is megváltoztatták, jelezve, hogy a stresszes állapot megszűnt. A magyarázat abban rejlik, hogy a kísérletben szereplők által kiválasztott képek közömbösítették a bennük és környezetükben lévő negatív rezgéseket, és feldolgozták helyettük.
László azt meséli, mások vezetik a kezét a motívumok megfestésekor.
– Nem a kezdetektől foglalkoztam az ősi magyar kultúrával. Híradástechnikai és vendéglátós végzettségem van, sokáig lángos- és pecsenyesütésből, majd gyerekjátékok tervezéséből éltem. De amikor az egyik szabadalmaztatás alatt álló ötletemet ellopták, rájöttem, nem ez az én utam. Eleinte csak a betyárkorszakból festettem a rég elfeledett magyar szimbólumokat, majd sikerült kapcsolatba lépnem szellemi tanítómmal, és a kozmikus csatornán keresztül jönni kezdtek a sugallatok. Kellemes hangon, tömör és egyértelmű üzeneteket közöltek velem. Biztosítottak afelől, hogy jó úton járok, fentről segítik a munkámat, és visszanyúlhatok bátran a gyökerekhez. Ekkor ismerkedtem meg hun-szkíta őseink szakrális díszítőművészetével. Megtudtam, hogy annak idején beavatott emberek készítettek az enyémhez hasonlókat, és motívumaik értelmezése során máig szóló üzeneteket fedezhetünk fel.

A festő az elkészült képeket pálcával vagy ingával ellenőrzésképpen kiméri, és ha a legkisebb negatívumot is tapasztalja, eldobja. Festeni mindig csak nyugodt körülmények között, teljes csendben tud. Szerinte sokan elkövetik azt a hibát, hogy az alkotást terápiás módszernek használva belefestik a saját problémáikat is a képekbe, ezzel továbbadva a negatív rezgéseket másoknak. László viszont közvetíteni szeretne. Nem magának fest, hanem másokért. Ahogy ő fogalmazott, nem az ősöket követi, hanem azon az úton jár, amin ők jártak annak idején.