Maxima : Földiekkel játszó égi tünemények - Légy angyallesen! |
Földiekkel játszó égi tünemények - Légy angyallesen!
Csodával határos módon megúszott balesetek, tragédiák előtti figyelmeztető sugallatok, szerencsés véletlenek. Sokan azt állítják, hogy az ilyen esetek hátterében láthatatlan lények, angyalok állnak.
Itt élnek körülöttünk, és csak arra várnak, hogy felvegyük velük a kapcsolatot. Így ugyanis a spirituális tanítók szerint még hatékonyabban segíthetnek.
Krisztit egy szörnyű baleset ébresztette rá, hogy nincs egyedül, valaki vigyáz rá. „Imádok biciklivel száguldozni. Egy forgalmas meredek főúton tekertem le éppen, amikor az előttem haladó autó elé hirtelen bevágott egy másik. A sofőr pánikszerűen fékezett, s én nekivágódtam a kocsi hátsó szélvédőjének, majd onnan a mögöttem haladó teherautó kerekei elé estem. Az egészre úgy emlékszem, mint egy lassított felvételre. Olyan volt, mintha minden egyes csapódást puha párnák tompítottak volna le, és az aszfalton láthatatlan kezek lágyan elgurítottak volna, hogy a fékező kamion kerekei elkerüljenek. Pár másodperccel később saját magam álltam föl az útról a dermedt sofőrök legnagyobb megdöbbenésé-re. Bár csak néhány horzsolást szereztem be, a pánikba esett autós a biztonság kedvéért kórházba vitt. Én azonban teljesen nyugodt voltam. Tudtam, hogy úgysem találnak semmi komoly bajt az orvosok, hiszen az őrangyalom a segítségemre sietett!" Természetesen nem kell életveszélybe kerülni ahhoz, hogy mozgósítsuk védangyalunkat.
Állást kapott az égiektől
Spirituális tanítások szerint ők mindig közbelépnek, mikor egyébként valami olyan dolog történne velünk, ami egyáltalán nem szerepel az „előzetes tervben". Igazán hatékony segítőinkké azonban akkor válnak, ha konkrét kérésekkel fordulunk feléjük. A kérések, pozitív gondolatok, jövőképek megfogalmazása képes „szárnyakat adni" védangyalaink szervezőkészségének.
„Mikor megkaptam a papírt az új végzettségemről, szerettem volna egy klassz munkahelyet találni számítógépes grafikusként — meséli a 32 éves Ági. — Egyik meghallgatásról jártam a másikra, de mindig falba ütköztem: nincs gyakorlatom. Éppen egy külvárosi céghez mentem állásinterjúra, amikor eltévedtem. Annyira kétségbeestem, hogy már segítségért fohászkodtam. Úgy éreztem, hogy megint hiába megyek, ráadásul jól el is kések. Hirtelen megláttam egy boltot, s bementem, hogy legalább egy szelet csokival vigasztaljam magam. Az üzletben összefutottam egy régi, kedves barátnőmmel, aki sikítva ugrott a nyakamba, mikor elmondtam, hogy mi járatban vagyok erre. Kiderült, hogy férjével egy reklámcéget hoztak létre, s pont grafikust keresnek! Tudtam, hogy ez nem lehet véletlen. Valaki meghallgatta a vágyaimat, és segített."
Ha elhatározzuk, hogy jobban odafigyelünk a rejtélyes véletlenekre, a különös megérzésekre, akkor megtettük a legfontosabb lépéseket angyali összeköttetéseink felderítése felé. Valahányszor beleborzongunk egy történetbe, libabőrösek leszünk egy ötlettől vagy felismeréstől, olyankor állítólag szellemi segítőink akarják valami fontos momentumra felhívni a figyelmünket. Már a régiek is az angyalok leheletének tulajdonították az ilyen testi visszajelzéseket.
Balázs sosem volt nyitott a misztikus dolgokra. Racionális gondolkodású férfi lévén igazán megdöbbent, mikor furcsa árnyakra lett figyelmes maga körül. „Nehéz időszakon mentem át akkoriban. Életem első nagy szerelmével szakítottam. Képtelen voltam megemészteni, hogy miért csalt meg a legjobb barátommal. Emlékszem, egész nap csak száguldoztam az autópályán, bömböltettem a zenét, miközben azt sem tudtam, hol járok. Nem törődtem semmivel és senkivel, csak sajnáltam magam. Az egyik ilyen elborult pillanatomban átvillant az agyamon, hogy mi lenne, ha nem venném be a következő kanyart, és már nyomtam is tövig a gázt. Ekkor egy fehér árny suhant át a szélvédőm előtt, és úgy éreztem, mint ha egy pillanatra megállt volna az idő. Ez pont elég volt ahhoz, hogy »kijózanodjak«, és fékezzek. Máig sem tudtam megmagyarázni magamnak, mi volt akkor este az az árny, de akármi is lehetett, hálás vagyok neki, hogy élek."
Balázs az eset után még nem volt túl a szakításon. Amikor hónapokon át újra és újra maga alá került, többször találkozott a „jó baráttal", aki nem tett vagy mondott semmit, csak pillanatnyi jelenlétével eloszlatta a fájdalmat és az egyedüllétől való félelmet. A fiú sokáig kínosan ügyelt arra, hogy nehogy mások előtt nevén nevezze azt a „valamit". Ám nemrégiben új szerelmének bevallotta, mire gyanakodik. „Érdekes, ha jobban belegondolok, amióta Cilivel járok, nem láttam az árnyat" — summázza kérdésemre.
Kérjünk tőlük jeleket
Több beszámoló is készült már arról, hogy kilátástalan, elkeseredett állapotunkban tűnnek fel leginkább az angyalok. Ilyenkor ugyanis állítólag könnyebben megérezzük őket és elfogadjuk a segítségüket. A jelenséget bár sokféleképpen írják le, abban szinte kivétel nélkül megegyeznek a vélemények, hogy egy kellemes, jóleső érzést tapasztalnak. És ez bár váratlanul éri őket, mégsem ijednek meg tőle.
— A konkrét kapcsolatfelvételt mi is „kezdeményezhetjük" velük — állítja Haás Ilona parapszichológus. — Csendes magányban meditálva, egy gyertya fényére koncentrálva szólítsuk meg őket. Ebben segíthet az is, ha nevet adunk neki, illetve intuíciónkkal kitaláljuk azt. Egyszerűen csak figyeljük meg, mi az a név vagy szó, ami legelsőre beugrik, miközben elképzeljük, hogy a gyertya lángja fényes alakká tágulva körülfon minket. (Ez azért segít sokat, mert aminek neve van, azt már elménk is könnyebben elfogadja, hiába láthatatlan. Fontos, hogy a hívószó maradjon a kettőnk titka, mert ezzel tovább erősíthetjük kapcsolatunkat.) Érdemes jeleket is kérni tőle, hogy hitünk erősödhessen, de fontos, hogy ne várjuk azonnal a visszajelzést, adjunk neki időt. Aztán legyünk résen, amolyan „angyallesen", és akkor az élet aprócska örömei, ajándékai mögött talán fellelhetjük titkos segítőink „kéznyomát".
Emlékszel még az Angyalok városa című filmre? A Meg Ryan alakította orvosnő annyira érzékeny a sikertelen operáció utáni kudarc miatt, hogy megérzi az angyal jelenlétét a műtőben. Rájön, hogy nem tehetett volna semmit, a Nicholas Cage által alakított Seth mindenképpen elvitte volna a beteget. Később egyre intenzívebb kapcsolatba tud lépni egymással ember és angyal. De mi van akkor, ha az amerikai film nemcsak egy szép szerelmi történet, hanem egy ilyen találkozás velünk is megtörténhet?
Barkó Judit Televíziós műsorvezető, a Híres aurák című riportkötet szerzője
Szerintem a tapasztalatok adhatják csak a bizonyosságot. Amikor először olvastam az őrangyalokról, azonnal „kipróbáltam" a kapcsolatteremtés lehetőségét. Az apró kéréseket apró sikerek követték. Mondjuk, hogy ne legyen cédula a kocsimon, ha a parkolóóra lejárta után érek vissza. Egyszer például a Balatonról tartottam haza, s a rádió több kilométeres kocsisorról számolt be. Be kellett érnem a tévébe. Na most mutasd meg, mit tudsz, angyalom! A kérést belső bizalom, akarat és hit övezte, s legnagyobb ámulatomra szétnyílt előttem a hatalmas sor, megindult a forgalom egyetlen sávon. Ám a barátaim, akik öt perccel utánam indultak, már öt órát vesztegeltek az M7-esen. Akkor kétségtelenül éreztem a segítséget.
Bővebben olvashatsz a témáról: Catherine Lanigan: Napjaink csodái F. E. Eckard Strohm: Atlantisz angyalai www.harmonet.hu
|